Hogy mi a legszebb szókapcsolat,amit az ember csak hallhat valakitől???

"Minden rendben lesz!"

1880-as évek, március 05., London

Peter Hokins

Alig élek, nem hogy „jobban lennék”, ez az orvos nem tud semmit, de semmit. Álmomban az erdőben voltam és az a valami megint leszorított a hóba, valamit suttogott is a fülembe, de nem értettem tisztán… Félek, iszonyúan félek! Mi lehet velem a baj? Miért érzem állandóan azt a különös érzést. Gyűlölöm!

1880-as évek, március 06., London

Peter Hokins

Nem tudom, hogy mikor, szobámban örök a sötétség, de talán hajnalban történt. Ilyenkor szokta behozni Teresa a teát. Kínom egyre csak fokozódott, már-már elviselhetetlennek tűnt. Reszketni kezdtem, amint meghallottam, hogy megérinti valaki szobám kilincsét és megéreztem cselédünkön a mosószappan friss illatát és... és valami mást is. Hangtalan az ágyam túlsó végében kucorodtam össze. Őrjítően izgatott lettem, mikor közeledett hozzám. Összeszorítottam a fogaim, majd elharapva az alsó ajkamat. Letette éjjeli szekrényemre a csészét és megigazította fejem alatt a párnát. Láttam kezén minden bütyköt és minden kitágult viszeret, bennük a zubogó, forró... életet. Fájdalmamban és szomjamban felnyögtem, de mikor fölém hajolt a másik párnámért nyúlva, megragadtam a csuklójánál. Azt sem tudtam, mit cselekszem, nem is én voltam, de rávetettem magam és fogaim, amik élesebbek és nagyobbak voltak, mint valaha, belemélyedtek illatos bőrébe és ittam, csak ittam…

Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.

Edgar Allen Poe

1880-as évek, december 25., London

Ralf Hokins

Miután Teresa reggel megtalálta Petert a küszöbön kuporogva és vacogva, rögvest a szobájába vittem és orvosért küldettem. Dr. Smits szerint veszélyesen kihűlt, az éjjelt bizonyára az utcán töltötte, de nem hibáztunk, mikor felhagytunk a keresésével. –A fiú igen felelőtlen és éretlen döntést hozott. Én keményebben fognám az ön helyében Mr. Hokins, különben…- de utolsó mondatát félbehagyta, mégis csak egy orvos csupán.

***

A következő napok, majd hetek úgy teltek el, hogy fiam hol a láztól és a verítéktől rázkódott, félrebeszélt, hol ismét didergett és Teresanak pokrócokat kellett lehoznia a padlásról. Lelkiismeret furdalásom volt, mégis csak én vagyok az apja, ugyanakkor dolgoznom is kell, nem állhat meg az élet. Az ügyfelek számítanak rám. Viszont, amikor csak tehettem, én vittem be Peternek a forró teát reggelente. Néhány alkalommal fel sem ismert, zavart volt és félt vagy éppen dührohamban tört ki. Teresat majdnem halálra rémítette. Ha kinyitotta a szemét, folyton hunyorgott és nem nézett rám, be is húztuk a függönyöket. És azok az esti zajok, amik kiszűrődtek az ajtaja mögül, talán kaparás vagy rágás… Máskor viszont, mintha javulni látszott volna az állapota, de ez nem tartott pár óránál tovább. A doktor nem jósolt semmi jót. Lassan kezdett belőlem is elszállni a remény… De a tavasz első szele változást hozott. Teresa volt a szobában, mikor Peter végre megszólalt és vizet kért.

1880-as évek, március 03., London

Peter Hokins

Még életemben nem éreztem ilyet, talán szomjas lehettem, a szomjúság érzése állt legközelebb ehhez. Mikor már elviselhetetlenné vált, vizet kértem Teresatól, aki pont ott volt a sötétben, a könyveimet porolgatta. Döbbenten nézett rám, mintha valami csodát látna vagy éppen valami taszító dolgot. Semmit se szólt, csak kirohant az ajtón. Nyomott zsibbadtságot éreztem a tagjaimban és a fejem is fájt kissé. Nem emlékeztem sok mindenre. Teresa az apámmal jött vissza és szerencsére a vízzel. Megpróbáltam feljebb tolni magam a párnámon, de gyönge voltam, apám segített kissé, amit furcsálltam is. A víz hideg volt, ittam belőle, mohón, kövér cseppek gurultak le a szám sarkától, de a víz nem enyhítette a szörnyű szomjúságom, szinte éreztem, hogy porzik a torkom, olyan száraz. Mikor Teresa elhúzta az egyik függönyöm, mondván – Jót tenne talán már a fiatal úrnak a friss levegő. – és elértek takarómig a fénysugarak, szinte pánikba estem. A fejem majd szétdurrant, a takaró alatt is, mintha valaki gyufával égetné a talpamat. Keservesen felnyögtem és, mint egy teknősbéka, szorosan összegömbölyödtem az ágyam túlsó végén. Az apám és Teresa zavartan bámultak, de csakhamar szolgálónk visszahúzta a függönyt és kisétált. – Peter, úgy örülök, hogy jobban érzed magad. Bizony sokáig feküdtél a betegágyon, de most csak pihenj tovább. – egy pillanatig őszinte megkönnyebbülést láttam az arcán, majd visszaváltozott olyanná, amilyet már megszoktam, közömbös… - Kérhetnék még egy pohár vizet?

"Türelmesen kitanulta erejét és hatalma terjedelmét. Új nyelveket tanult. Új társadalmi életet ismert meg. Új környezetet, új politikát, törvényismeretet, pénzügyet, új tudományt és szokásokat, egy új országban és új népnél, ami mind azóta alakult ki, hogy ő élt."
Bram Stoker: Drakula

"Honnan ered vajon a késztetés,
a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait?
Amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se
tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek?
Miért álmodunk?
Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk,
nem kutatnánk,nem sóvárognánk, de az
ember természete nem ilyen, sem a szíve.
Nem ezért vagyunk itt. Ez hát a késztetés:
a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait.
De végül is mit számít mindez,
ha az emberi szív csak a legapróbb
pillanatok értelmét képes felfogni?"
Hősök

„Honnan ered a múlt és a jövő különbsége? A tudomány törvényei nem különböztetik meg őket. Mégis, a hétköznapi életben nagy különbség van a múlt és a jövő között. Láthatják, amint egy teáscsésze leesik, és darabokra törik a padlón. De sohasem láthatják,amint a csésze összerakja önmagát,  és visszaugrik az asztalra. A növekvő rendezetlenség vagy entrópia az, ami megkülönbözteti a múltat és a jövőt, irányt szabva az időnek.”

És személyes kedvencem:

Dr. Hannibal Lecter: Hogy óhajtja? Belekkel kinn vagy belekkel benn? Júdás módra? Már megint tétovázik? Akkor döntök ön helyett, ha megengedi.

"Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevű éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
reves fák nyirka folydogál,
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
…Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrű lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szívódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát."

Ha mindenkiből megmaradna csupán egyetlen szó, én annak is örülnék...

De így, hogy emlékeim tárháza végtelen, még szebb a Végtelen.

Limlomos, sűrű zöld borostyán töri át, de ott áll, szilárdan, míg a világ... az enyém.

Szerelmem (individuális)

Az enyém, el nem eresztem.

Pilleformán lebben,

Ámulatba ejtve lelkem.

Végre elkaptam… az érzést,

De felmerült pár kérdés:

Kitépjem szárnyad

Vagy gombostűvel döfjelek keresztbe?

Döntöttem, megtéve az utolsó lépést,

S kalitkába zárván

Rád szorítottam szívem befőttesüveg fedelét.

Én csak boldog akarok lenni,

Nem feszengve téged etetni.

Csak addig maradhatsz úgyis velem,

Míg nem vagy már túl kellemetlen.

A folyosón (szubjektív)

Izzadni kezdett tenyerem,

S hevesen verni a szívem.

Gondolataim cikáztak,

Előttem megjelenő alakodon jártak.

Szerintem te is észrevetted,

mikor tekintetünk egy pillanatra összeért.

Intettél, s én halkan megremegtem,

Mintha már ott lennénk a házasságkötő teremben.

Kiáltottam volna, hogy: Igen, igen!

Mikor egy Másik mögülem kiugorva beléd karolt.

Kezeim zsebembe rejtettem és gyorsan félrenéztem.

Milyen érdekes ott az a folt!

A biztonsági őr (objektív)

Néha elszenderedve,

Majd a maszatos képernyőket kémlelve eltűnődtem:

Tekinthetünk-e filmként az életre?

A minap is ott ült az a turbékoló pár. Ott ni!

Az étterem teraszára innen pont rálátni.

Mohó volt a fiú, a tésztát tömte magába,

Tekintete pedig kalandozott,

hol két mellre, hol vissza a tálba.

A lány pedig kacagott, hogy csupa maszatnak látja,

S készségesen egy szalvétával kínálta.

Egyszerű eset, mondhatnánk:

A srác a csajt csak kihasználta,

Nem is magát, inkább őt etette,

Mikor kedve volt, az ágyába vitte,

Akár egy szappanoperában…

De megcsillant valami egy pezsgőspohárban.

Ekkor a férfi letérdepelt és akár egy homár,

Fülig vörösen, el-elakadva

Tátogott valamit ostobán.

Hogy mit felelt a lány, nem tudom,

Pillám leereszkedett, elnyomott az álom.

(Azok a fránya reklámok… dögunalom.)

Miért van az,hogy egyszer merek, máskor pedig félek a legapróbb dolgoktól is?Ha az égre nézek,elszorul a szívem (hogy ebben a pillanatban is) és ha egy apát látok a gyerekével vagy egy nagyapát vagy egy boldog családot,akkor is szorongok. Meg sem tudom különböztetni az érzéseket.Csak azt tudom,hogy valami belül, ott mélyen bennem...eléggé el van fuserálva...Most két dolog jut az eszembe: 1. Mikor elbújtam egy kis sarokba,mert anya és apa veszekedtek. 2. Egyszer egy dallam nem akart kitörlődni a fejemből és hetekig dúdoltam, még anya le is kottázta volna nekem,de mire odáig juthattunk volna...csak úgy eltűnt...azóta se emlékszem rá. Furcsa dolog,mikor csak régi emléktöredékek kerülnek a felszínre, egy hang, egy arc, egy íz. Egy vontatottan ketyegő óra a Vajon honnan? Miért? Fontosak lehettek egykor? Vagy most lehetnének azok? És mikor ismerős embereket látsz a busz homályos ablakán kinézve,aztán rájössz,hogy szintén egy buszon láttad őket korábban. Akkor nem felesleges mindez? Minden ember ilyen darabokból áll,mik korábban egy egységet alkottak,de szilánkosra törettek. A deja vu pedig csak a fény játéka a felületen.

"Azt mondják, ha lassabban veszed a levegőt, az idő is lelassul."

Mr. Nobody c. film

Az élet legnagyobb szívása az,hogy túl rövid... elállíthatod az óráid, össze is törheted őket, elhúzhatod a függönyöket vagy felkapcsolhatsz minden villanyt, sírhatsz, ha elszunnyadnál szinte rohan,hogy behozza lemaradását...mikor búcsúzol is kegyetlenül trappol előre és a szarkalábaid is megjelennek előbb vagy utóbb. Szívás! De nyugtasson a gondolat,hogy mindenki így van ezzel. Most kicsit jobb? Hát... nekem se. Szívás!!!

"A közönség tudja az igazságot. A világ sivár, nyomorúságos és olyan kiszámítható, de ha az embereket becsapod, akár egy percre is, megtörténik a csoda, és akkor te is láthatsz valami csodálatosat. Még most se tudod? Azt a kifejezést az arcukon..."

A tökéletes trükk c. film

Az ember eleinte betette lábát egy mezőre, megmászott egy dombot,majd egy hegyet, megfürdött egy folyóban, sorra vette a csillagokat, leírta a tapasztalatait így szépen lassan kinőtte...kinőtte a Földet. Álmodott hát egy új világot, hol a lehetetlen lehetséges, hol a művészet az úr, hol kövér angyalok hemperegnek vattacukor felhőket habzsolva, hol nincs kézzel fogható, ezért minden végtelen, olyan ez,mint a gumis derekú nadrág. Majd nem csak megunta, de volt, hogy meggyűlölte az evilágot és feladta azt. Miért? A Titokért. Éhezünk a titokra most már mi is, az utódnemzedék, mert beleszülettünk az elégedetlenségbe, a reménykedésbe. Van e alapja mindennek? Értelme? Majd kiderül, minden esetre mi nem hinném,hogy megéljük...

Olvasol? Filmeket nézel? A forma után kutatsz a felhőkben? Keresed szemeddel a szivárvány végét? Várod az első csillagot,hogy kívánhass valamit? Hát én biztosan...

"Megismételhetetlen színház vagyok, mint minden ember. Szereplőim mindazok, akikkel találkoztam. Ezt a pótolhatatlan és másolhatatlan színházat nagyra tartom mindenkiben."

Konrád György

Kisebb koromban utáltam a színházat, mert túl unalmasnak tartottam. Unalmas,elnyűtt ruhák és az a minimális díszlet, hogy képesek egy poharat össze-vissza rakosgatni,párnákat dobálgatni, kinyitni egy nagy újságot és még csak bele se olvasni és ott vannak azok a hatalmas mesterkélt gesztikulálások. Miért játszanak kalózt, ha nincs is tenger a színpadon csak kék papírmasé vagy valami festett lepedő? Miért öltöznek madárnak,ha csak ugrálni tudnak szánalmasan vagy egy kötélen himbálózni? Ki hiszi ezt el? Mozit akarok,ahol mindez valóságosabb! De aztán "rájöttem",hogy a színház hús vér valójában nagyszerű és,hogy mindenkiben ott "lakozik" a színész. Egyszer megkaptam,hogy milyen pókerarcom van, ami nem teljesen igaz,de van benne valami... Mégis,inkább azt mondanám,hogy "lebecsülnek" ill. félre látnak eleinte... Enne persze meg vannak az előnyei. Imádok kétértelmű dolgokat mondani és látni a reakciókat. Nagyon mókás. Szóval mindaddig színészkedünk,amíg meg nem találjuk azt a szerepet,amit a legmegfelelőbbnek ítélünk és akkor ott megragadunk. Nem hiszem,hogy vagyunk akik és egyszerűen nem tudunk magunk ellen cselekedni vagyis...ha nem vagyunk semmilyenek, akkor ez igaz is lehet...az biztos,hogy változunk egy ideig, aztán... és mikor azt hallod,hogy "új életet kezdtem", akkor kitörültem mindent és tiszta lapot vettem elő: Szóval, milyen is legyen a mosolyom,ha Ő rám néz? (zagyvaság? :D ) És íme, a következő felvonás, kérem kapcsolják ki mobiltelefonjaikat,hogy ne zavarják magukat! Köszönjük.