Szóval... azóta sok minden történt,de ha ezt most mind leírnám,megint elmenne az egész kedvem a blogolástól, de... azért a lényeg a következő: Elkezdődött az egyetem és annyira tetszik minden,a hangulat,az emberek. Nem vagyok az a magányos farkas típus és szerencsére nem is leszek az, bár sokszor hangoztatom,hogy "Jól eltudom én magamat is szórakoztatni",ami igaz is,de csak egy rövid ideig. Furcsa,hogy nincs mindig körülöttem Laura,az pedig még furcsább,hogy sokszor mondanák neki valamit,hogy miket mondott az egyik tanár,ami tök vicces volt és egyszerűen ő nem érti,hiszen nem volt ott. De ugyanúgy az ő szemszögéből... Nem tudom,hogy kikkel teng-leng, de jól elvan... Daniella és Ági is hiányzik, de találkozunk néha napján. Annyira örülök,hogy ők is emlegetnek engem unalmas pillanataikban.^^
"Hogyha kiáltanék,ki hallana engem az angyalok rendjéből?"- mert most úgy tudnék kiabálni egy jóízűt,csak kéne hozzá egy hegy és ilyet nehezen találni itt az Alföldön ugye... Annyi minden,de annyi minden kavarog a fejemben. És szeretnék mindent kiélvezni,minden szívdobbanásnyi időt.
Hogy miben hiszek tulajdonképpen? Istennel kapcsolatban annyiban,hogy az emberek nem akarnak magányosak lenni,nem tudnak magányosak lenni... ezért találnak ki maguknak valakit és ez így jó, ez egy életfelfogás és ebben nevelkedni,annyit tesz,hogy ilyenné válni. Nem egyvalakiben hiszek,hanem valamiben,hogy sosem kell,hogy egyedül legyek, mert mindig lesz a közelben valaki,aki miatt összeszorulhat a szívem. Ez olyan őrültség,olyan ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, olyan varázslatos,olyan új és olyan kellemes és közben fáj és hasogat és kegyetlenül hajít a kétségek tengerébe... " a semmi ágán ül kis Szívem, kis teste hangtalan vacok, köréje gyűlnek szelíden és nézik,nézik a csillagok" Ahogy ők néznek engem,úgy nézem én őket. Annyi ember,annyi kifürkészhetetlen jellem, felfalnám őket,mint a kisgömböc,amiről megjegyzem, baromi félelmetes mese,nem is értem...
Konklúzió: Ha ilyenmértékű zavarodottság áll fönt, gyanakodhatunk az "sz" betűs kifejezésre... már csak egy parányi szikra kéne,hogy a száraz fa lángra lobbanjon bennem, de szerencsére a gyufa elázott az esőben... mondjuk így... de nem maradok magamra az biztos ^^
"szívem egy nagy harangvirág,s gyönge remegés az erőm"
