1880-as évek, december 23., London
Peter Hokins
Ahogy hetykén rádobtam bőröndjeimet szépen bevetett ágyamra, csak úgy porzott, rég nem takarított itt senki, ezek szerint ez is rám várna. Tüsszentettem és elfintorodtam. (Teresa szerint ilyenkor hasonlítok a legjobban apámra.) Egyébként is beteges természetem volt, mindenféle allergiák, télen pedig különösen sokszor kaptam el valamit... Világ életemben óckodtam a hidegtől. Elég zsúfoltnak nézett ki ez a helyiség, tele régi, főként fantasztikus vagy háborús könyveimmel és újságokkal, amiket miután apám elolvasta őket, folyton elcsentem. Ezért fojtott könyv illat vett mindent körbe, amit én az "otthon illatának" tartottam. Talán ez az aroma hiányzott leginkább a kollégiumból, na meg a nyugalom. Ablakom a szomszéd ház kertjére nyílt, ami csupán talpalattnyi volt, mégis csodával határos módon tücskök telepedtek meg rajta. Talán a virágcserepekben éltek vagy a bokrok között,mert nyári éjszakákon hallottam dallamos ciripeléseiket, ami némiképp ellensúlyozta a városi forgalom zaját...egy csöppnyi Kert. De most tél van, ők is alhatnak... talán.
Végigtrappoltam a lépcsőn, le az ebédlőbe, mert hallottam,hogy Apám csenget az előételért. Megcsapta orrom a brandy tömény, fűszeres szaga. Mikor apám meglátott, kissé meglepődött és kihúzta magát, mintha megfeledkezett volna jöttömről. Kihúztam egy kopottas tölgyfaszéket, vele átellenben, és leültem. - Khm...Kérsz egy pohárral?- kérdezte feszélyezetten. -Nem köszönöm, nem kérek.- szabadkoztam fényes ezüstvillámmal babrálva. -Hm... Igaz,még nem töltötted be a 18. életévedet, de hamarosan, nem felejtettem el. Akorod,hogy majd... hm.. meghívjam az unokatestvéreidet vagy...? - Nem, nem szükséges Apám. Egész vacsora közben csupán ennyit szóltunk egymáshoz.
Este kilenckor feküdtem le, de még egy órán át olvasgattam egy horror regényt a pislákoló gyertyafényben, miközben fél füllel a sarkon álló kocsma zaját hallgattam.
1880-as évek, december 24. (Szenteste), London
Peter Hokins
Későn keltem, már halvány sugarak is befurakodtak az ablaküvegemen keresztül. Mikor kinéztem, nagy felhők álltak mozdulatlan az égen. A délelőtt így hamar eltelt. Egy nagy penészfoltot fedeztem fel a plafonomon, az ajtó felett, zöld volt és szürke, talán két tenyérnyi... Az ebédet apám nem itthon fogyasztotta el. Húsleves volt és édességnek gyümölcskenyér.
Estére, szentestére kiöltöztem és megborotválkoztam, pedig csak pihék voltak még arcomon. Barna hajam fejemhez simítottam és megpróbáltam nem visszaemlékezni azokra az ünnepekre,mikor még édesanyám is küzdtünk volt és ő sürgött-forgott körülöttem, ezen ügyeket intézve. Nagyon figyelt a részletekre, az ing legyen betűrve és a nyakkendő is mindig álljon egyenesen. 6 Karácsony telhetett el így.
Mikor kész lettem, lementem körülnézni, hogy meg van e terítve az ünnepi asztal vagy apám begyújtotta e a nappali kandallóját. De nem volt lent senki és semmi. Teresat a szobájában találtam kötögetve és szipogva, azt mondta,hogy az Úr már vagy két órája elment hazulról és,hogy meghagyta, ne terítsen, míg ő haza nem ér. Elborult az elmém, magamra se ismertem, rávágtam szegényre az ajtót elragadtam kabátom a fogasról,ami azzal a lendülettel el is dőlt és kivetettem magam az éjjeli utcára. Észre se vettem,hogy elkezdett esni a hó, nagy pelyhekben hullott alá, én azonban fedetlen fejjel, konokul nekivágtam a bűzös sikátoroknak, arra a helyre igyekezve, ahol gyerekkoromban sokat bujkáltam,ha bántottak vagy csak rossz kedvem volt, az erdő irányába...
