1880-as évek, december 24. (Szenteste), London
Peter Hokins
Hiába volt Szenteste, a város így is nyüzsgött, lélegzett és élt. Az egyik kapualjban vacogó vénasszony prüszkölt, szoknyájának alja mocskos volt a latyakos földtől, rekedten mintha mondott volna valamit, de nem figyeltem rá, tovább szedtem a lábam, egyre sürgetőbben. Miután keresztüljutottam három utcán és jó pár cincogó patkányon, megpillantottam az erdő szélét jelző gerendát, amire egy kövér férfi támaszkodott. –Hát te, fiú?! Mit járkálsz te erre ilyentájt? Nem akarsz inkább csatlakozni hozzám? A kocsmába, egy kupicára. Na gyere, ne kéresd magad fiú! – biccentett fejével az út felé. Már majd megragadta a kabátomat, mikor átbújtam karja alatt, amivel az oszlophoz dőlt, eltorlaszolva nagy testével az utamat. –Ha nem, hát nem…- hallottam halk, röfögő kacaját. És követtem az immár teljesen hóval borított ösvényt…
Miután eltöltöttem némi időt az ágak ropogásától és az erdei állatok neszezésétől újból és újból megriadva, ez a séta már nem tűnt túl jó ötletnek. Elhatároztam, hogy felhagyok a duzzogással és visszafordulok, de ekkor egy még furcsább zajt hallottam. Lélegzet visszafojtva álltam és füleltem, lábaim, mintha gyökerek lennének, de semmi. Majd ahogy léptem egyet, valami a földhöz nyomott, arcom belesüppedt a hideg hóba. Fájt a karom, nem tudtam moccanni sem, de olyan hirtelen történt minden, hogy nem védekezhettem. Egy meleg leheletet éreztem a fülem mögött és… talán egy nyelvet is, majd nyilalló fájdalmat…
1880-as évek, december 25., London
Peter Hokins
Mikor magamhoz tértem már pirkadt, szürkés köd ült a fák közé. Hasogatott a fejem és elgémberedett a nyakam. Rettentően fáztam, de mikor megpróbáltam feltápászkodni, az oldalamhoz nyúltam, mert éles fájdalom sugárzott a bordáim felől. Valami állat támadhatott meg, de nem foglalkoztam most ezzel, csak haza akartam jutni, minnél előbb. Bele telt egy kis időbe, míg megtaláltam az ösvényt, amiről letérhettem a sötétben. Varjak károgását hallottam a tisztás felől. Hogy hogyan is jutottam haza, nem emlékszem igazán, de apám szerint Teresa a kapualjban talált rám, mikor kiment valamiért. Kerestek az éjjel,de úgy hitték,bizonyára bementem valami fogadóba vagy egy barátomhoz… nem, mintha lennének itt és egyáltalán... barátaim. Ezt azonban már csak utólag tudtam meg.
