Elveszett holmik osztálya

A kávé (röviden kv.), mi is a kv?

A wikipédia szerint: A kávé az egyik legismertebb növény, a belőle készült ital pedig világszerte a legnépszerűbb élvezeti cikk. A kávé a kávécserje nevű örökzöld növény termésének, a kávébabnak a feldolgozott magja, az ebből készített kesernyés ízű, élénkítő hatású italt kávénak nevezzük. A kávé fő hatóanyaga a koffein, de ma már létezik olyan kávé is, amelyben – többségében vegyipari módszerekkel – csökkentett koffeintartalom található; ennek neve a „koffeinmentes kávé”.

Mindez szép és jó és még igaz is, de hogy közelítsünk a kv-hoz, konkrétan egy csésze kv-hoz. Fontos a tisztelet! NE kapjuk a csészét azon nyomban a kezünkbe és juttassuk se szó, se beszéd a fekete italt a szervezetünkbe, mert 1. szénné ég a kezünk (a csésze meleg!) 2. szénné ég a nyelvünk, a torkunk a nyelőcsövünk... (a kv. is meleg!) Kezdetben csak "barátkozzunk" vele. Kavargassuk, szagolgassuk, készüljünk rá az ízekre. Ja igen és fontos,hogy ízesítsük, mert van,aki feketén szereti, de a kezdőknek nem érdemes rögtön ezzel kezdeni. Több lehetőséged is van:

Ha kávézóban vagy:

Pakolj fel jó alaposan az aranyos kis cukros zacsikból és tejszines dobozkákból, mert ha mégis megmaradnának (főként a cukor), gondolj csak bele...életeket is menthetsz, valaki pont előtted terül el, mert leesett a vércukra, erre te: hopp! És ím, te lettél a nap hőse!

Ha otthon vagy:

Ereszd el a hajad! Bármit (az ésszerűség határain belül persze) belerakhatsz a te kis csészédbe. Ha hideg van én speciel a mézet és a fahéjat ajánlom.

Na szóval megnézted,megfogdostad,megkavartad és teletömted mindenfélékkel, ezk után jön a kóstolás... A kiskanál megmerítése és bemeneti nyíláshoz emelése. Fincsi? Ha a) Igen, akkor ez volt a cél, jó ivást! (nincs erre jobb szavam momentán...) b) Nem, akkor se ess kétségbe, ha kávézóban voltál,akkor cikibb,mert vagy otthagyod és akkor azt kockáztatod,hogy a pincér bunkónak néz vagy ellavírozól a mosdóig vagy egy virágcserépig és beleöntöd... Ez is jár némi kockázattal, de izgalmas megoldás lehet...

Tehát ez volt az első kontaktusfelvétel ezzel a "világszerte legnépszerűbb élvezeti cikk"-kel, ha beleszerettél, akkor egy életen át szeretni fogod,ha nem,akkor majd hozzászoksz... ez a felnőtté válás része, persze ez nem teljesen így van,de én,mint kv mániás, ebben a hitben élem életem. :)

És egy személyes sztori:

Evelin elsőként ovodás korában találkozott a kv-val,mikor is anyukája véletlen szemmagasságban hagyta a félig teli/üres pohárkáját a polcon és az akkor még minden dolog megkóstolása iránt elkötelezett kislány, kezében egy sós ropival megtette az első lépéseket, megalapozta jövőjét és belemártoggatta a szánhidrátrudacskát a "löttybe". Reakció: "Hm... Mi ez? Hát ez... fujj... borzalmas!"

Világképem azóta tehát konkrétan pálforduláson ment át... :)

folyt. köv.

Ha egyszerre túl sok édességet eszel, megcsömörlesz, egy idő után megfájdul a hasad. De miután mindezt sikeresen "túlélted" újabb és újabb bonbonokra vágysz, mondhatnám,hogy és így tovább, és így tovább, de nem... remélhetőleg nem esel kétszer ugyanabba a "hibába" és minden szép és jó lesz... :D (és itt tényleg nem a bonbonokról volt szó...)

A Torony

***

            Zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék, ahogy Angliában oly sokszor… Csupán az ezüstös holdfény tudott magának néhol utat törni a sötét fellegek között. A nedves levelek, mint tükrök, csillogtak, de így is alig lehetett látni a sárban úszó keskeny utat, amin a kocsi haladt. A tetőn kopogtattak a leérkező cseppek, de ettől eltekintve csönd volt, az egész erdő csendes volt. A kis lakosok azonban éberen figyeltek és szemüket villogtatták. A vén kocsis szipogva, hajtatott. Pirosló és fájó orrán legördült egy nedves csepp, keskeny karimájú kalapja nem bizonyult túl hasznosnak a lezúduló víztömeg ellen, de szegény gebéjének sem jutott jobb sors, öreg is volt már, a terhet sem úgy bírta és maga a kocsi sem volt egy könnyű darab, pedig csupán egy utast vitt.

Unalmas és kényelmetlen volt a hosszú utazás és ez olyasmire késztette a vén kocsist, amit paraszt ember inkább elkerül, ha jót akar magának, a gondolkozásra. Felesége jó zsíros levesére és az abban hancúrozó galuskákra gondolt, fel is jajdúlt tőle a szíve. Valamint elgondolkozott titokzatos utasán is… Egy fiatal férfi volt, aki még a faluban fogadta fel és látszólag sürgős dolga akadhatott erre felé, mert ragaszkodott a délutáni induláshoz és mivel ezen a vidéken korán esteledi és későn pirkad, már jócskán benne jártak az éjben. Tehát nem tudott az idegenről egyebet csak annyit, amennyit így látásra kikövetkeztetett, na meg persze azt meg is tapasztalhatta, hogy biztos és erős kézfogása volt, ugyanis az öreg szerette az üzletet kézfogással megpecsételni. Ez amolyan szokása volt. Külsőleg pedig takaros volt, úrfis ruhája már kicsit kopottas volt ugyan, látszott rajta az út pora, ahogy mondani szokták…  ugyanígy a saruja is, nála csak kissé volt magasabb, nem egy nagydarab, mondhatni nyegle, a kezét sem edzette meg a munka, úri ficsúr… semmi különös, hacsak a haját nem lelhette furcsának, ugyanis vörös volt, mint a tűz, de ezt is csak a kalapja alól kilógó pár tincsből láthatta, mert fekete kalapját szorosan a fejére húzva viselte. De ezeket a csip-csup dolgokat csak az asszonyok figyelik meg tüzetesebben, neki aztán ugyan mindegy, hogy milyen a haja színe, csak fizesse ki az út árát tisztességesen, oszt jól van. Nem volt bőbeszédű, egész úton egy szót sem szólt, helyette inkább szorgosan dolgozott, iratait rendezgette, csak egyszer lesett ki az ablakon, mikor a távolból farkas vonyítás hallatszott, de hamar visszahúzódott.

Megbánta, hogy kinyitotta az ablakot, mert a csípős szél rögtön benyomódott a csöppnyi kabinba és befurakodott egyenesen a gallérja alá. Megborzongott, csak úgy, mint a vászonfüggöny az ablakban. Persze nem látott semmit így kissé morcosan csukta be most az ablakot és még jobban összeszorította magán kabátját. A rozoga kocsi repedésein is süvített a hideg és a girbegurba kerekeknek sem tett jót a sok bukkanó. Hirtelen kabátja belső zsebébe nyúlt és elővette zsebóráját, a már régiség számba menő szerkezet még családjában öröklődött rá és már néha-néha kihagyott, de a férfinek se ideje, se pénze nem volt megjavíttatni, most is késett, de mivel az idegen úgy látta, hogy útja közepén járhat félretolta iratait és a kocsi oldalának döntve fejét elaludt és álmodott is.

Az álom csupán ködös emlékképekből állt, de mintha nem is az ő emlékei lettek volna. Kezdetben egy egekbe törő kőtorony lábánál játszott valami gyermekded játékot, aztán meghallotta, hogy a távolból őt szólítja egy női hang, így elindult az erdő felé… Majd hirtelen váltás és már a házban is volt.  Egy magas alak piros cukrot adott neki, majd a konyha felé küldte, mondván: „De azért az ebédet is megenni!”

Hirtelen felriadt. Vajon csak egy újabb bukkanó volt vagy egy vastagabb ágon hajthattak át, de nem így történt…

Valaki egyszer arról beszélt nekem, hogy nem érti, mire való az alvás... "csak időpocsékolás"-mondta és talán igaza is volt. Olyan rövid az életünk és ennek kb. 1/3-át végigaludjuk... éveket alszunk át. Persze néha szükséges egy kis pihenés, de elhatároztam, hogy én eszerint a felfogás szerint cselekszek. Túl sokáig aludni olyan,mint homokba dugni a fejed... Nézd meg az Eredet c. filmet,ha nem teljesen tiszta és csak hab a tortán, hogy Leonardo DiCaprio a főszereplő! :)

Üdv.

Akkor a bemutatkozás...

Mint oly sok ember, én is telhetetlen vagyok. Hohóságom és kíváncsiságom nem ismer határokat. De most pont ebben az életszakaszomban találsz... Alföldi lévén a dombok és hegyek közé vágyok, viszonylag kicsi városból a nagyvárosok felé húz a szívem, a jelenből pedig a múlt felé kanyarodnék vissza. Kalandot keresnék... Ez mind szép és jó, de a lehetőségek sajnos korlátoltak jelen pillanatban. Nem hiszek a horoszkópokban,de talán annyi, hogy "megosztott" személyiségem van még igaz is, valamint rendkívül csapongok egyes "hóbortjaim" között. Nem vagyok semminek és senkinek sem a megszállotja, de ha valami miatt megdobban a szívem, azt nem hagyom figyelmen kívül. Imádok gondolkodni szinte "bármiről", ami azért túlzás,mert ez az esetek többségében olyan dolgokat fed le,amit egyesek talán "feleslegesnek" titulálnának. Imádom, ha van mellettem egy olyan embert, aki megért vagy legalább meghallgat.

És most a konkrétumok...

Szegedi lány vagyok, most utolsó éses gimnazista és orvosira készülök, ami még eléggé nagy kihívásnak ígérkezik. Van egy testvérem (erről majd még bővebben) és egy kutyám. Szabadidőmben olvasok, írogatok, zenét hallgatok. Szeretek kávézni, sütögetni, beszélgetni. Egyszer valaki azt mondta,hogy 3 dolog jellemez engem...persze ebből kettőt már elfelejtettem, de az utolsó a "csak azért se" volt, ami végül is igaz, van önüralmam mondjuk azt vagy csak csacsi voltam előző életemben?! :)

És egy idézet a kedvenc költőmtől: ("Mert legnagyobb bűnünk az örökös félelmünk.")

Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltű; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan - és minden más félelem... igen, a félelmek.

(Rainer Maria Rilke)